Ismét az eső alakította a tesztprogramot Jerezben
Bálint 2010.02.15. 18:10
Rájár a rúd a spanyolországi Jerezben tesztelő Forma-1-es mezőnyre, hiszen az eső már a második napot tette tönkre a héten. Pénteken eleinte száraz aszfalton kezdtek a pilóták, de bő egy óra elteltével esni kezdett, késő délután pedig özönvízszerű eső zúdult a nyakukba. Az első órában elért eredmények alapján Jaime Alguersuari volt a leggyorsabb a Toro Rossóval.
Alig néhány perce tartott a pénteki teszt, amikor máris meg kellett szakítani a körözést, Pedro de la RosaBMW Sauberje ugyanis megállt a pályán. Bő negyed óra elteltével kapott ismét szabad jelzést a mezőny.
Az a mezőny, amelyet ugyan tíz csapat alkotott, de kora délutánig csak kilenc istálló autói köröztek. A Virgin Racing ugyanis jelezte, délelőtt biztosan nem fognak tudni pályára hajtani, mert a tegnap elvesztett első légterelőt nem tudják időben pótolni.
A de la Rosa leállását okozó probléma nem lehetett túl komoly, hiszen a spanyol alig fél órával később ismét a volánnál ült, sőt, megfutotta a nap addigi legjobb köridejét is, igaz, nem sokkal később honfitársa, Jaime Alguersuari átvette a vezetést a Toro Rossóval, rövidesen már a hét addigi legjobbj, 1:19.919 szerepelt a neve mellett (Kobajasi Kamui csütörtökön 1:19.950-nel "nyert").
|
A ritka pillanatok egyike - eleinte Massa is száraz pályán körözhetett |
Az első bő egy órában nagy volt a forgalom, hiszen értelemszerűen mindenki a lehető legtöbb időt akarta a száraz pályán tölteni. Az égiek túl sok időt nem engedélyeztek erre a pilótáknak, bő egy órával a kezdés után elkezdett esni.
Mivel nem csak holmi futó záporról volt szó, ezért már ekkor szinte biztosra vehető volt, hogy Alguersuari a nap végéig az élen marad - nem mintha ebben az esetben a sorrendnek bármiféle jelentősége is lenne.
A délelőtt során még két alkalommal kellett megszakítani az edzést, Rubens Barrichello (Williams) és Nico Rosberg (Mercedes GP) is elmért egy-egy kanyart, szerencsére egyik autó sem sérült meg. Délután Adrian Sutil Force Indiája állt meg elektronikus probléma miatt (a német már nem is térhetett vissza a pályára), ekkor is piros jelzés lépett életbe.
Az autosport.com helyszíni beszámolója szerint a vizes pályán 1:27-1:31-es eredmények születtek délután, ekkor a Ferrarival Felipe Massa volt a leggyorsabb. Nagyjából nyolcvan perccel a leintés előtt Lucas di Grassi is mért kört produkált, a Virgin pilótája 1 perc 45 másodperces eredménnyel nyitott, amit körök alatt 1:37-re faragott le.
Az utolsó egy órában az eső még jobban rázendített, olyannyira, hogy ekkor már az extrém esőgumikra is szükség volt, ekkor a legjobb köridők is másfél percen kívül voltak. Az utolsó fél órában szinte állt a víz a pályán, Barrichello például vezetésre alkalmatlannak ítélte. Az utolsó percekben Rosberg és Lewis Hamilton még kimerészkedett, de hamar belátták, ennek nem sok értelme van és inkább visszatértek a bokszba. Az utolsó fél óra valóban érdemi munka nélkül telt el.
|
Délután embertelen körülmények uralkodtak, Vettel nem is vitte túlzásba a munkát |
A reggeli eredmények alapján kialakult sorrendet felesleges elemezni. Az ilyen körülmények közt a csapatok legfeljebb autóik megbízhatóságát tesztelhetik, természetesen amellett, hogy találhatnak néhány értékes vizes beállítást, melyek a szezon során még akár jól is jöhetnek majd egyes helyszíneken.
Rubens Barrichello igazán kitett magáért, a rutinos brazil összesen 120 kört tett meg a Williamsszel, egyedül ő lépte át a 100-as határt. Az FW32-esben ezúttal is kifogástalanul üzemelt a Cosworth motor, pedig eleinte sokan kételkedtek a brit V8-asok megbízhatóságában - az eddig látottak alapján félelmük alaptalan volt.
A Virgin Racing továbbra is szenved, a három nap alatt az autóval összesen 18 mért kört tehetett meg Timo Glock és a ma debütáló di Grassi. Az újonc istálló egyedül annak örülhet, hogy ma ép maradt az autó, így elvileg szombat délelőtt száraz pályán is megtehetnek végre néhány kört, ismét a brazil pilótával a volánnál.
Szombaton, az e heti teszt utolsó napján az előrejelzések szerint túlnyomórészt száraz időben folytatódhat a gyakorlás, egy kis esőre azért délután számíthatnak a résztvevők.
A holnapi mezőny két helyen változik, Rosberget Michael Schumacher váltja a Mercedesben, míg Vitalij Petrov Robert Kubicának adja át helyét a Renault-ban.
Teszteredmények, Jerez, 2010. 02. 12.:
|
Pilóta |
Csapat |
Modell |
Köridő |
Hátrány |
Különbség
az előzőhöz |
Kör
|
1 |
J. Alguersuari |
Toro Rosso |
STR5 |
1:19.919 |
-.--- |
-.--- |
76 |
2 |
P. de la Rosa |
BMW Sauber |
C29 |
1:20.736 |
+0.817 |
+0.817 |
58 |
3 |
A. Sutil |
Force India |
VJM03 |
1:21.428 |
+1.509 |
+0.692 |
48 |
4 |
F. Massa |
Ferrari |
F10 |
1:21.603 |
+1.684 |
+0.175 |
72 |
5 |
S. Vettel |
Red Bull Racing |
RB6 |
1:21.783 |
+1.864 |
+0.180 |
59 |
6 |
V. Petrov |
Renault |
R30 |
1:22.000 |
+2.081 |
+0.217 |
68 |
7 |
N. Rosberg |
Mercedes |
W01 |
1:22.820 |
+2.901 |
+0.820 |
53 |
8 |
R. Barrichello |
Williams |
FW31 |
1:23.217 |
+3.298 |
+0.397 |
120 |
9 |
L. Hamilton |
McLaren-Mercedes |
MP4-25 |
1:23.985 |
+4.066 |
+0.768 |
68 |
10 |
L. di Grassi |
Virgin |
VR-01 |
1:37.107 |
+17.188 |
+13.122 |
8 |
|