Hamilton zárta az élen az első hetet Jerezben
Bálint 2010.02.15. 18:11
Erre a hétre befejeződött a Forma-1-es csapatok tesztje Jerezben. Az időjárás szebbik arcát mutatta szombaton, a néhány óra után felszáradó pályán a munkába állított tíz pilóta sokat autózhatott, a többség hosszú etapokat teljesített. A hajrában Lewis Hamilton már a köridőkre koncentrált, aminek eredményeként a hét legjobb eredményével a lista élén végzett.
Szombat reggel, a hét utolsó tesztnapján hét fok, szitáló eső és vizes aszfalt fogadta a Forma-1-es pilótákat Jerezben. A többségnek bizonyára nem sok kedve volt kihajtani a helyenként víz alatt lévő pályára, de a munka nem állhatott meg, a szezonrajt (március 14-én lesz az első verseny) vészesen közeledik.
Bő tíz perccel a gyakorlás megkezdése után az első mért kör is megszületett, a pálya állapotáról mindent elmond az a tény, hogy Felipe Massa kis híján 10 másodperccel maradt el a hét eddigi legjobb eredményétől, amit Jaime Alguersuari futott pénteken (1.19.919) száraz aszfalton.
A pálya idővel egyre jobb állapotba került, és a csapatok számára a legfrissebb időjárási jelentések is egy örömhírrel értek fel, hiszen újabb esőt nem jósoltak a folytatásra, így jó esély volt rá, hogy a pálya teljesen felszárad.
|
Reggel még finoman szólva sem voltak ideálisak a körülmények |
Bő egy órát kellett várni az első piros zászlós eseményre, a napot egy hosszú etappal (22 kör) kezdő Sebastian Vettel Red Bull RB6-osa állt meg a pályán műszaki probléma miatt.
A körülmények egyre jobbak lettek, két és fél órával a rajt után a bátrabbak már slick gumikra váltottak, elsőként Massa és Adrian Sutil (Force India) vállalta be a sima futófelületű gumikat. A brazil egyre jobb köridőket produkált (már 1:24 alatt járt), így a többiek számára is egyértelművé vált, elérkezett a slickek ideje.
Már bőven elmúlt dél (magyar idő szerint kilenckor kezdődött a teszt), amikor a Virgin először pályára küldte Lucas di Grassit, így a tízedik csapat is megmutatta magát szombaton. Az újonc brazil rövidesen túlszárnyalta eddigi legtermékenyebb napjukat, ami persze nem volt nehéz, hiszen eddig csapattársa, Timo Glock csütörtöki 11 körös teljesítménye volt a házi csúcs.
Az edzést másodszorra Massa miatt kellett megszakítani, a Ferrari F10 egy hosszú etap után állt meg a pályán (a brazil ma összesen 160 kört tett meg), majd nem sokkal később Michael Schumacher Mercedesét kellett a bokszba vontatni. Komoly probléma biztosan nem volt egyik autóval sem, hiszen néhány perc után mindketten újra a pályán száguldhattak. Minden bizonnyal mindketten azért álltak meg, mert kifogytak az üzemanyagból. Nem holmi felelőtlenség történt, hiszen pénteken a Mercedes GP Rosberggel már eljátszotta ugyanezt, a mérnökök ugyanis kíváncsiak arra, meddig bírja az autó. Ennek idén különösen nagy jelentősége lesz, hiszen a futam alatt a csapatok nem tankolhatnak, így pontosan tisztában kell lenniük a versenygépeik fogyasztásával.
Közben Rubens Barrichello már közel járt ahhoz, hogy egy perc 20 másodperc alá szorítsa a köridőt, a pálya tehát egyértelműen egyre jobb állapotba került. Az utolsó órában már Sutil volt a mezőny leggyorsabb tagja, a német folyamatosan megjavította a napi legjobb köridőt. Mégsem ő zárt az élen, mivel az utolsó percekben Lewis Hamilton átvette a vezetést, majd következő körében rögtön meg is javította saját legjobbját. A McLaren-Mercedes világbajnoka végül 1:19.583-mal, a hét legjobb eredményével az első helyen fejezte be a mai gyakorlást.
Barrichello újabb eredményes és problémamentes napot zárt a Williams FW32-essel, ideje alapján pedig az előkelő harmadik helyen zárt. A Renault-nál sem lehet ok panaszra, műszaki probléma nem hátráltatta Robert Kubicát.
A három "edzésmegszakító", Schumacher, Vettel és Massa egy bolyban zárt, megelőzve a nyolcadikként rangsorolt Pedro de la Rosát, aki 105 kört tett meg zökkenőmentesen BMW Sauberével.
A Virgin a nyögvenyelős kezdés után végre eredményes napot tudhat maga mögött, di Grassi 63 körrel fejezte be a napot, hátránya pedig már csak bő 3 másodperc volt az éllovasokkal szemben - a korábbi napokon sokkolónak tűnő 17 másodpercekhez képest ez mindenképpen előrelépés.
A lista alján Alguersuari zárt. A spanyol esete is jól példázza, hogy a teszteredményeket mennyire érdemes komolyan venni. A 19 éves spanyol egy nappal korábban Toro Rossójával még az élen feszített, ma pedig bő négy másodperccel lassabb volt, mint pénteki önmaga. Biztosan nem azért, mert az éjszaka elfelejtett vezetni, egyszerűen csak ennyit jelentenek a különböző beállítások és üzemanyagszintek.
A pilótákra néhány nap pihenő vár, legközelebb jövő héten szerdán kell autóba ülniük. Addig a mérnököknek is lesz idejük az elmúlt négy napban begyűjtött adatok elemzésére, és elvégezhetik a szükséges módosításokat is az autókon.
A szezonrajt előtt hivatalosan még nyolc tesztnap van hátra, a jövő heti négynapos jerezi blokkot egy hasonló hosszúságú barcelonai felkészülés követi február utolsó hetében.
Teszteredmények, Jerez, 2010. 02. 13.:
|
Pilóta |
Csapat |
Modell |
Köridő |
Hátrány |
Különbség
az előzőhöz |
Kör
|
1 |
L. Hamilton |
McLaren-Mercedes |
MP4-25 |
1:19.583 |
-.--- |
-.--- |
113 |
2 |
A. Sutil |
Force India |
VJM03 |
1:20.180 |
+0.597 |
+0.597 |
84 |
3 |
R. Barrichello |
Williams |
FW32 |
1:20.341 |
+0.758 |
+0.161 |
90 |
4 |
R. Kubica |
Renault |
R30 |
1:20.358 |
+0.775 |
+0.017 |
85 |
5 |
M. Schumacher |
Mercedes |
W01 |
1:20.613 |
+1.030 |
+0.255 |
84 |
6 |
S. Vettel |
Red Bull Racing |
RB6 |
1:21.203 |
+1.620 |
+0.590 |
90 |
7 |
F. Massa |
Ferrari |
F10 |
1:21.485 |
+1.902 |
+0.282 |
160 |
8 |
P. de la Rosa |
BMW Sauber |
C29 |
1:22.134 |
+2.551 |
+0.649 |
105 |
9 |
L. di Grassi |
Virgin |
VR-01 |
1:22.912 |
+3.329 |
+0.778 |
63 |
10 |
J. Alguersuari |
Toro Rosso |
STR5 |
1:24.072 |
+4.489 |
+1.160 |
98 |
|